utolsó frissítés: 2011. jan. 4.

Az erdélyi magyar népességet érintő természetes népmozgalmi folyamatok. Erdélyi Társadalom 2004/1.


Kiss Tamás

Természetes népmozgalmi folyamatok az erdélyi magyarság körében [1]

 

(Megjelent: Természetes népmozgalmi folyamatok az erdélyi magyarság körében. Erdélyi Társadalom 2004/1)

            A romániai magyarokra vonatkozó demográfiai kutatásoknak a 2002. évi romániai népszámlálások adtak lendületet. A legfontosabb megválaszolandó kérdés az volt, hogy mivel magyarázható a magyar népesség, mértékében a szakértőket is meglepő fogyása. A szakértők gyakorlatilag megegyeztek a tekintetben, hogy három fő tényezővel kell számolnunk. Ezek a természetes népmozgalom, a migráció, illetve az asszimiláció. Tanulmányom az első tényezőt, a természetes népmozgalmi folyamatok alakulását járja körül.

            Mondandóm lényege, hogy a romániai magyarság - a 2002. évi népszámlálás által regisztrált - 193.000 fős fogyásának fő okaként, az eddigi hipotézissekkel ellentétben, nem a kivándorlást, hanem a természetes népmozgalmi veszteséget jelölhetjük meg. E kijelentést követően nyomban visszakoznék is, hisz a lélekszámcsökkenés mögött rejlő társadalmi-demográfiai okok mechanikus szétválasztása, majd számszerű összeadása félrevezető. A különböző népesedési folyamatok között összefüggés, folyamatos kölcsönhatás van. A természetes népmozgalmi folyamatokat egyrészt - mint arról a továbbiakban szó lesz - jelentősen befolyásolják a migrációs folyamatok, másrészt azok az asszimilációs folyamatokkal is szorosan összefüggnek.

            A migrációs folyamatokról elmondható, hogy azok egyaránt befolyásolják a kibocsátó és a befogadó népesség korszerkezetét. A migráns népességekben általában ugyanis az aktív és, ami demográfiai szempontból lényeges, termékeny korosztályok képviseltetik magukat. Ez a kibocsátó országban a termékeny korú női kontingens csökkenéséhez és ezen keresztül születéskieséshez vezet, míg a befogadó társadalomban esetleg növeli a születésszámot. Mindazonáltal ezek az összefüggések sem kezelhetők mechanikusan, maga a migráció ugyanis a reprodukciós viselkedést is befolyásolja. A migráció, születéskiesésen keresztüli, aggregált demográfiai nagyságrendileg Horváth István becsülte meg. [2]

            Az asszimilációs és természetes népmozgalmi folyamatok összefüggése tekintetében Szilágyi N. Sándort idézhetjük. Szilágyi egy (kisebbségben élő) népesség biológiai reprodukcióját lényegében két összetevőre bontja, az etnikai reprodukcióra, illetve az asszimilációra. Más szóval az etnikai reprodukció mutatószámai az asszimilációs folyamatok okán nem vezethetők le az adott (kisebbségben élő) népesség biológiai reprodukciójára vonatkozó adatokból. A biológiai reprodukció mutatóit a magyar nemzetiségű nők élveszülései, míg az etnikai reprodukciót a magyar nemzetiségű nők által világra hozott, magyar nemzetiségűvé vált gyermekei alapján számolhatjuk. Az (intergenerációs) asszimiláció lényegében a kettő közötti különbség. [3]

Bár ezeknek a kölcsönös függőségi viszonyoknak nyilvánvalóan tudatában voltak, az erdélyi népesedéssel foglalkozó társadalomkutatók több ízben próbálták a magyar népességfogyásban szerepet játszó tényezők arányát számszerűsíteni. [4] E számítások során a kutatók a romániai magyar népesség természetes népmozgalmi veszteségét 60.000 [5] és 80.000 [6] fő közöttire becsülték.

Az elmúlt évben lehetőségünk nyílt arra, hogy ezt a kérdést a romániai népmozgalmi adatok segítségével tisztázzuk, a statisztikai hivatal (INS) ugyanis rendelkezésünkre bocsátotta a halálozásokkal és születésekkel kapcsolatos alapadatokat nemzetiségi bontásban. Romániában a születések regisztrációja kitér (többek között) a szülők, illetve az újszülött nemzetiségére. A szülők nemzetisége auto-, míg az újszülött nemzetisége heteroidentifikáción alapul. A haláleseteket is regisztrálják nemzetiség szerint. Ilyenkor a halotti bizonyítvány ügyében eljáró személy heteroidentifikációját veszik alapul.  Az INS az újszülöttekre, illetve az elhalálozottakra vonatkozó adatokat bocsátotta rendelkezésünkre nemzetiségi bontásban, megyénként, az 1992-2002 közötti periódusra. A magyar nemzetiségű újszülöttek számával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az a fentiek alapján nem egyezik a magyar nők által megszült gyermekek számával, hanem annál (valószínűleg) kisebb.

A kézhez kapott adatok alapján az elmúlt magyarok "egyenlőtlen" 100.000 fő körüli  természetes fogyása rajzolódik ki. Tanulmányomban ennek okait, összetevőit vázolom. Tartalmilag a tanulmány három részre oszlik: (1) Elsőként a születésszámok alakulásáról lesz szó. E pontban kerül bemutatásra a termékenység, illetve a termékeny korú női kontingens alakulása. (2) Második pontban az elhalálozások számát, mint a korszerkezet és a halandóság (életesélyek) eredőjét tárgyalom. (3) Végül a természetes népmozgalmi egyenleget "vonom meg".

Bár írásomban a magyar népességre koncentrálok tisztában vagyok vele, hogy a magyarokat érintő népesedési folyamatok csakis Románia általános népesedési kontextusában érthetők meg.

A születésszámok, a termékenység és a termékeny korú női kontingens alakulása.

            A kilencvenes évek Romániájában a születésszám a régió más országaihoz hasonlóan visszaesett. Az országra jellemző sajátosság, hogy a születésszámok drasztikus, mintegy 30 százalékos csökkenése már a "múlt rendszer" összeomlását követő első néhány évben bekövetkezett. Ezt követően a csökkenés, noha mérsékeltebb ütemben, tovább folytatódott folyatódott. E második fázist tudjuk nemzetiségi vonatkozásban is adatolni. [7]            

  1. táblázat. A születésszámok alakulása Romániában 1992-2002 között az egyes nemzetiségek esetében

Románia
összesen

Románok

Magyarok

Cigányok

Egyéb
nemzetiségek

1992

260393

240807

92.48%

14837

5.70%

2503

0.96%

2246

0.86%

1993

249994

231357

92.55%

12921

5.17%

3490

1.40%

2226

0.89%

1994

246736

227379

92.15%

13167

5.34%

4037

1.64%

2153

0.87%

1995

236640

217644

91.97%

12513

5.29%

4428

1.87%

2055

0.87%

1996

231348

213064

92.10%

11940

5.16%

4485

1.94%

1859

0.80%

1997

236891

218020

92.03%

12084

5.10%

4938

2.08%

1849

0.78%

1998

237297

217918

91.83%

12299

5.18%

5192

2.19%

1888

0.80%

1999

234600

215751

91.97%

11746

5.01%

5084

2.17%

2019

0.86%

2000

234521

215258

91.79%

11802

5.03%

5581

2.38%

1880

0.80%

2001

220368

201623

91.49%

11288

5.12%

5481

2.49%

1976

0.90%

2002

210529

192770

91.56%

10687

5.08%

5299

2.52%

1773

0.84%

1992-
2002

-19.15%

-19.95%

-27.97%

111.71%

-21.06%

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

Az adatokat, mint azt a fenti táblázat is mutatja, a három legszámosabb nemzetiségre kértük ki. A magyarok esetében a születésszámok az 1992-es 14.837-ről 10.687-re csökkentek. A csökkenés 27,9 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja az országosan regisztrált 19,1 százalékos visszaesést.

            Mivel a születésszámok nagyarányú visszaesése Romániában már 1989 és 1992 között bekövetkezett, szükségesnek tartottuk, hogy a erre a periódusra nemzetiség szerint tagolt becslést készítsünk. Ehhez az 1992-es népszámlálás korév és nemzetiség szerinti megoszlásait, valamint a vonatkozó években országosan regisztrált születésszámokat használtuk fel. Miután ismertük a nemzetiségi megoszlásokat korévenként, ezeket az adatokat rávetítettük a megfelelő évek népmozgalmi adataira. Az 1992-es népszámlálás eszmei időpontja januárban volt, vagyis nem nagy csúsztatás ha a nulla éveseket az 1991, az egy éveseket 1990-ben míg a két éveseket az 1989-ben születetteknek feleltetjük meg.

2. táblázat A születések száma nemzetiségenként 1989-1991. Becslés az 1992-es népszámlálás korév és nemzetiség szerinti megoszlásai alapján

1989

369544

328896

89,00%

21436

5,80%

14314

3,87%

4898

1,33%

1990

314746

279049

88,66%

18834

5,98%

12336

3,92%

4527

1,44%

1991

275275

243632

88,50%

16573

6,02%

11185

4,06%

3885

1,41%

1989-
1992

-29,5%

-26,7%

-30,7%

-84%

-

                Forrás: INS, nem publikált 1992-es népszámlálási adatok; Anuarul Demografic al României 2001.

            Az 1992-es népszámlálás szerint az 1989-ben születettek 5,8 százaléka volt magyar nemzetiségű. Ez a népmozgalmi adatokra rávetítve ez 21436 főt jelent. Ugyanezzel a módszerrel 1990-ben 18834-es, majd 1991-ben 16573-es értéket kapunk.

Ha a magyarok esetében az így nyert adatokat az 1992-re kézhez kapott hivatalos népmozgalmi adatokkal összevetjük, 1989-1992 között a születésszámok 30,7 százalékos visszaesését konstatálhatjuk. Ez a csökkenés mértékében nem sokkal haladja meg az országos szinten is regisztrált 29,5 százalékot.  Azzal viszont tisztában kell lennünk, hogy becslésünk azon a feltevésen alapult miszerint a kor-specifikus halandósági arányszámok, illetve a vizsgált három korévet érintő migrációs mozgás az országos átlaggal nagyságrendileg megegyező volt. Az első feltevést, bár ellenőrizni nem tudjuk, hihetőnek találjuk. A második, migrációra vonatkozó kitétel azonban nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak. A regisztrált kivándorlók között ugyanis 1989-1992-ben a magyar nemzetiségűek erősen felülreprezentáltak voltak, és bár leginkább fiatal-felnőttkorú népesség volt érintett, a migráció valószínűleg a 0-2 évesek számát is apasztotta. Ezért a fenti számokat minimális értéknek fogadhatjuk el.

A mellett, hogy megmutatja az 1989-1992 közötti születésszám-csökkenés mértékét, becslésünk arra is alkalmas, hogy a kézhez kapott népmozgalmi mutatók népszámlálási adatokkal való konzisztenciájára rákérdezzünk. Elmondhatjuk, hogy a magyar népesség estében az 1992-es népszámlálási, és az 1992-2002 közötti népmozgalmi adatsor első ránézésre nem inkonzisztens. A cigányok esetében azonban, mind a népmozgalmi és népszámlálási adatok között, mind a népmozgalmi adatsoron belül komoly ellentmondásokba ütközünk. A születésszámok tényleges alakulásával nehezen magyarázható ugyanis úgy  az 1989-1992 közötti 84 százalékos csökkenés, mind az. 1992-2002 közötti 111 százalékos növekedés.

            Erre az inkonzisztenciára már Vasile Gheţău is felhívta a figyelmünket. A bukaresti demográfus egy 1992-2025 közötti periódusra vonatkozó, nemzetiségileg tagolt előrebecslést készített. Ennek kiindulópontjaként pedig, sem a cigányok 1992-ben a népszámlálás által rögzített számát, sem a most bemutatásra kerülő nemzetiségi bontású népmozgalmi adatokat nem fogadta el mérvadónak. Az előbbi vonatkozásában Cătălin és Elena Zamfir vizsgálatára hagyatkozik, amely a cigányok számát 1992-ben 1-1,5 millió közöttire teszi, míg a népmozgalmi adatokkal kapcsolatban a következőket mondja: "Bár a népmozgalmi mutatók között megtaláljuk a nemzetiséget is, a nemzetiségi bontású népmozgalmi mutatók kiszámításakor komoly ellentmondásra bukkanunk a romák vonatkozásában, amelyet a tényleges nemzetiség be nem vallása okoz a népmozgalmi regisztráció során." [8]  

A magunk részéről csak egyetérteni tudunk Gheţău-val e módszertani problémák létét illetően, azonban a probléma jellegét kissé átfogalmaznánk. Úgy véljük, hogy a nemzetiségi vonatkozású népességstatisztika "hagyományos" eszközeivel az etnikai identitások "kontextuális mivolta", sokszor cseppfolyós szerkezete igen nehezen kezelhető. Mindez egy olyan etnikum esetében, mint a cigányság, amelynek identitásstruktúrája - legalábbis a népességstatisztika kategorizációs kísérletei felől tekintve - heterogén, egyenesen kezelhetetlenné teszi a helyzetet.

            Bár a magyar népesség identitásstruktúrája a cigányokénál jóval "homogénebb", a népmozgalmi adatok megbízhatóságának kérdése esetükben is felmerül. A konzisztencia problémájára megpróbáltunk legalább részben empirikus választ adni, összevetve a születésszámokat a 2002-es népszámlálás megfelelő koréves adataival. Mindkét adatsor megyei bontásban áll rendelkezésünkre, műveletünket még érdekesebbé tette.  Bár az adatok között a halálozást és megyeközi, illetve nemzetközi migrációt leszámítva sincs teljes átfedés (lévén a 2002 évi népszámlálás eszmei időpontja március 17.), az összehasonlítást nem látjuk teljesen értelmetlennek:

3. táblázat. A születésszámok 1992-2002 között (népmozgalmi statisztika) és a megfelelő évben született magyar népesség 2002-ben

Születések száma
évenként
(népmozgalmi statisztika):

I

Az adott évben
született népesség
2002-ben:

II [9]

Különbség:

I-II

Eltérés
százalékban:

(I-II)/I

1992

14837

13800

1037

7,0%

1993

12921

12511

410

3,2%

1994

13167

12700

467

3,5%

1995

12513

12421

92

0,7%

1996

11940

12420

-480

-4,0%

1997

12084

12618

-534

-4,4%

1998

12299

12547

-248

-2,0%

1999

11746

12403

-657

-5,6%

2000

11802

12481

-679

-5,8%

2001

11288

11873

-585

-5,2%

Forrás: INS, nem közölt népmozgalmi és népszámlálási adatok

Ha megyék szerint vesszük szemügyre az adatokat, a két adatsor közötti inkonzisztencia (nagy negatív előjelű eltérések, vagyis: 2002-ben jelentősen több adott korú magyar élt a megyében, mint amennyit a népmozgalmi statisztikák kimutattak) elenyésző: Bihar, Kolozs, Kovászna, Hargita, Maros, Szatmár és Szilágy megyék esetében. Jelentékenyebb Fehér, Arad és Szeben megyékben. Beszterce, Krassó-Szörény, Hunyad, Máramaros és Temes megyében pedig, főként az utóbbi évek népmozgalmi statisztikái által regisztrált születésszám jelentősen alatta maradt a népszámlálás által kimutatott értéknek. Ezekben a megyékben a különbség a népmozgalmi adatok és a népszámlálás közötti három hónapos "csúszással" sem magyarázható. A megyei bontású adatok szerint tehát nyilvánvaló, hogy a népszámlálás és a népmozgalmi adatok közötti inkonzisztencia "szórványterületeken" [10] jelentkezik.

A cigány népesség esetében a különböző adatok közötti eltérést az identitásstruktúra inhomogén szerkezetének tulajdonítottuk. Elképzelhető, hogy a szórványterületeken a magyar népesség esetében is valami hasonlóról van szó, vagyis, hogy jelentős kettős identitású rétegekkel számolhatunk, akiken az egyértelmű önbesorolást illetve gyerekeik egyértelmű besorolását, (mert itt erről van szó) eleve hiába kérnénk számon. Az inhomogén jelzőt az identitásstruktúra vonatkozásában semmi esetre sem akarjuk pejoratív, a homogént pedig normatív értelemben használni. Maga a nemzetiségi népességstatisztika viszont normatív abban az értelemben, hogy az egyéntől önmaga egyértelmű "besorolását" kéri. Ilyen értelemben a népszámlálás talán valamivel tudatosabb, tudatosítottabb alkalom, míg a népmozgalmi regisztráció az érintettek elsősorban nem a nemzetiség megvallásáról szól.

A negatív eltéréseket mindenesetre nehezen tudjuk magyarázni. Amennyiben "klasszikus" (demográfiai) magyarázatban gondolkodunk ez azt jelentené, hogy a 0-5 év közötti magyar lakosság vándorlási többletével számolhatunk. Bár ez nyilvánvaló képtelenség, az ilyen irányú eltéréseket mégsem ítéljük olyan mértékűnek, ami a népmozgalmi adatsor hitelességét megkérdőjelezné.

            Az alábbi táblázat az 1000 lakosra jutó élveszületések számát hasonlítja össze nemzetiségenként:

4. táblázat. Születési arányszámok nemzetiségenként (románok, magyarok) 1992-2002

Országos

Románok

Magyarok

1989

16

-

-

1990

13,6

-

-

1991

11,9

-

-

1992

11,4

11,80

9,13

1993

11

11,37

8,05

1994

10,9

11,22

8,31

1995

10,4

10,78

8,00

1996

10,2

10,61

7,74

1997

10,5

10,92

7,93

1998

10,5

10,97

8,17

1999

10,4

10,92

7,89

2000

10,5

10,94

8,02

2001

10,1

10,30

7,76

2002

9,7

9,93

7,46

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

            A táblázatban nem tüntettük fel az 1989 és 1991 közötti periódusra vonatkozó születési arányszámokat, annak ellenére, hogy az élve-születettek számát megbecsültük. Ezzel az 1992 előtti évek népességszámának illető bizonytalanságunkat akartuk jelezni. Az 1992-es népességszámmal (1.624.959) és 2. táblázatban feltüntetett gyerekszámmal (21.436) számolva a magyarok születési arányszáma 13,2 ezrelék lett volna 1989-ben. 1989-ben azonban magasabb lehetett a magyarok száma, ugyanis a hivatalos statisztikák szerint is mindegy 28.000 magyar hagyta el az országot 1989-1992 között. A tényleges migráció ezt nagyságrendekkel felülmúlta. [11] Ezen felül 1989-1992 között a magyarok természetes szaporulata is bizonyosan negatív volt. Viszont az is igaz, hogy a migráció a 0-3 évesek számát is apasztotta, vagyis a születésszámok is magasabbak lehettek annál, amit az 1992-es népszámlálás koréves adatiból kikövetkeztettünk. Mindent egybevetve a születési arányszám a magyarok esetében 1989-ben 12,5-13,2 ezrelék körül lehetett.

Ezekkel az értékekkel számolva a születési arányszám csökkenése 1989-2002 között 40-44 százalékos volt, ami a születésszámok csökkenéséhez hasonlóan meghaladja az országos átlagot. Az is elmondható, hogy az országos és a magyarokra jellemző értékek közöttii különbség az 1992-2002 közötti periódusban fokozódik. A 40 százalék körüli visszaesés kelet-európai összehasonlításban is drasztikus, Románia teljes népességéhez viszonyítva pedig alapvető különbség, hogy a romániai magyar népesség esetében a kezdeti érték sem kiemelkedően magas. Ez azt eredményezte, hogy 2002-ben a születési arányszámok a kelet-európai régióban csak Ukrajnában hasonlóan alacsonyak.

A születési arányszámok a magyarok vonatkozásában jelentékenyen különböznek megyék, valamint nagyobb régiók szerint. [12] Az alábbi ábra régiók szerint mutatja a változást 1992-2002 között, míg a térkép az 1992 és 2002 évi állapotokat veti össze megyénként.

1. ábra. A születési arányszámok Erdély régióiban a magyar népesség esetében

Forrás: INS, nem népmozgalmi publikált adatok


2. ábra. A születési arányszám értéke Erdély megyéiben a magyar népesség esetében 1992-ben és 2002-ben

Forrás: INS, nem népmozgalmi publikált adatok

            Ha a magyarok születési arányszámait megyék szerint hasonlítjuk össze, az általános időbeni csökkenés mellett három összefüggés mutatkozik meg. Egyrészt kirajzolódik a nem csak a magyar népesség esetében meglévő Észak; Észak-kelet - Dél; Dél-nyugat különbség, vagyis, hogy ez utóbbi megyecsoportban a születési arányszám lényegesen alacsonyabb. Másrészt a születési arányszám lényegesen magasabb azokban a megyékben, ahol a magyar népesség számaránya kedvezőbb (Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Bihar). Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ezekben a megyékben a falusi lakosság aránya magasabb, mint Közép-Erdély, Dél-Erdély, vagy a Bánság szórvány-területein, a születési arányszámok pedig országosan is lényegesen magasabbak voltak falun, mint városon.

           

            A születésszámok országos átlaghoz viszonyítva nagyobb arányú csökkenését elvben két tényező magyarázhatja, a termékenység az átlagosnál nagyobb mértékű csökkenése, illetve a termékenykorú női kontingens apadása.

            Kelet Európában 1989 után a termékenység csökkenése általános. A teljes termékenységi arányszám (TRF) [13] a régió országaiban különböző szintről indult, de a kilencvenes évek közepére mindenhol mélyen a reprodukciós szint alatt stabilizálódott [14] . Ez alól Albánia képez kivételt, ahol a termékenység a kilencvenes évek után is az egyszerű reprodukcióhoz szükséges érték körül mozgott. [15] Romániában a termékenység csökkenése viszonylag magas, 2,2-es értékről indult, a csökkenés azonban más országokhoz viszonyítva nagyobb mértékű és gyorsabb volt. 1992-re a regionális áltag alá esett, 2002-ben pedig a regionális átlag körül mozgott.

3. ábra. A TFR alakulása a poszt-szocialista régió néhány államában: 1989-2001

                Forrás: UNICEF-ICDC, 2003

Hosszabb időtávra kivetítve látható, hogy Romániában a termékenység a második világháború után már két alkalommal is a reprodukciós szint alá csökkent, először az 1962-1966 közötti periódusban, majd 1983-ban. A termékenységcsökkenés azonban 1989-et megelőzően nem vezetett tényleges népességcsökkenéshez, ami nagymértékben annak tudható be, hogy e demográfiai fejleményekre a kommunista hatalom represszív népesedéspolitikával reagált.  A represszív intézkedésekkel a hatalom mintegy 20 évvel kitolta demográfiai átmenet utolsó fázisát. [16] Ezt szem előtt tartva egyáltalán nem meglepő, hogy 1989 után a termékenységcsökkenés Romániában drasztikusabb volt, mint a régió más országaiban.

4. ábra. A termékenység alakulása a Románia (1956-2000) és a romániai magyarok esetében (1992-2000)

                Forrás: *Anuarul Demografic al României 2001; **Gheţău alapján számítva

A statisztikai hivatal (INS) az ország 2001-es évi demográfiai helyzetét elemző kiadványa szerint a születésszám drasztikus visszaesése elsősorban a rendszerváltást kísérő társadalmi és gazdasági megrázkódtatással magyarázható. Az 1990-es fordulatot követően a társadalmi bizonytalanság, a társadalmi kockázatok oly mértékben megnövekedtek, hogy a fiatal párok demográfiai viselkedése megváltozott: nem vállalnak gyermeket, vagy halasztják a gyermekvállalást. [17] A román nyelvű demográfiai irodalomban ez a típusú magyarázat egyébként viszonylag széles körű konszenzusnak örvendett a kilencvenes években. [18]

(1) E magyarázatok szerint Romániában a termékenységcsökkenés alapvetően egy modernizációs fiaskó, ha úgy tetszik az ország modernizációs "kisiklásának" (kommunista rendszer bukása, elhúzódó átmenet) az eredménye.

Mindez azért is érdekes, mert a Nyugat-Európában a termékenység reprodukciós szint alatti stabilizálódását nem a modernizáció kisiklásának, elégtelenségének, hanem éppen a poszt-indusztriális társadalom újabb modernizációs fázisához kötődő társadalmi és kulturális és társadalmi változással magyarázzák.

A Dirk J. van de Kaa által kidolgozott második demográfiai átmenet elmélete a Nyugat-Európában a hatvanas-hetvenes évektől kibontakozó demográfiai trendeket (a termékenység reprodukciós szint alatti stabilizálódása, a társadalom nagymértékű elöregedése és a vándormozgalmak jelentőségének növekedése a népesség szintentartásában) a poszt-indusztriális társadalom szociológiai látleletével kapcsolja össze. [19] Az elmélet kulcsszava az individualizáció, amely az elmúlt évtized társadalomtudományos irodalmának egyik legsikeresebb kifejezése. Ez alatt a szociológusok általában az indusztriális társadalomban meghatározó intézmények (osztály, család stb.) bomlását, háttérbe szorulását, és ezzel együtt az egyéni életút intézményes kontrolljának csökkenését, avagy másképp: az individuális életpálya önálló intézményként való megszületését értik. A folyamat során a demográfiai magatartás, elsősorban a házasságkötési és a gyermekvállalási gyerekvállalási hajlandóság megváltozik. A folyamat összetevői a következők:

·        Az indusztriális társadalomban meghatározó (nukleális) családmodell bomlásnak indul. Csökken a házassági és növekszik a válási arányszám, elterjed és intézményesedik az élettársi kapcsolat. A házasság már nem a termékenység kizárólagos terepe, a gyermekek nagy hányada nem házasságon belül születik. Ezen kívül a fiatalabb generációkban jóval többen vannak az egyedül élők, illetve a gyermektelenek.

·         A modern fogamzásgátló technikák következtében lehetővé válik a termékenység addig ismeretlen fokú kontrollja. Ezzel párhuzamosan a gyermekvállalás az intézményesedett individuális életpályán belül egyéb szempontoknak rendelődik alá. Van de Kaa kifejezésével: a preventív fogamzásgátlást az "önmegvalósító fogamzás" váltja fel.

·        Az alacsony termékenység következtében nő társadalmon belül tovább az idősek aránya. A demográfusok és közgazdászok általában megegyeznek abban, hogy a túlzott elöregedés súlyos terheket ró a gazdaságra és a jóléti intézményekre.

·        Ezek következtében a népesség reprodukciójában a vándormozgalmaknak egyre jelentékenyebb szerep jut.

(2) A második demográfiai átmenet elmélete a termékenységcsökkenést a késői modernizációs folyamatokban inherensen benne rejlő fejleményekkel magyarázza. E szerint a termékenység reprodukciós szint alá csökkenése nem valamiféle modernizációs kisiklás eredménye, hanem a modernizáció egyenes következménye. A román demográfia "főáramától" ez a gondolat minden jel szerint igen távoli.

Románia esetében e két magyarázat, (gazdasági átmenet versus második demográfiai átmenet) mellett feltétlenül figyelembe kell vennünk egy harmadikat is. 1989 egyben a népességpolitika radikális megváltozását is jelentette: az ország egy hatalmi úton kikényszeríttet népesedéspolitikáról egy anyagi ösztönzőkkel viszonylag támogatott népességpolitikára tért át. [20] Az, hogy 1989-ben, Albániát nem számítva, a régióban legmagasabb volt a termékenység a kényszer és a modern fogamzásgátlási technikák hozzáférhetetlenségének volt betudható.

Gail Kligman a Ceuşescu éra restriktív népesedéspolitikáját két (valójában három) korszakra osztja, amelyek között a határ "elmosódó". Az első korszak az 1966-os abortusztilalommal kezdődik, ami a fogamzásgátlás eszközeinek az elérhetetlenségével párosulva a reprodukciós szint ugrásszerű emelkedését hozta magával. Bár ebben a korszakban is a hatalmi ellenőrzésé a főszerep, ekkor még a rendszer igyekezett pozitív ösztönzőket is alkalmazni, összekötve a demográfiai és a gazdasági fejlődést (modernizációt). A nyolcvanas évek gazdasági (és demográfiai) csődjétől kezdődően kizárólag a kényszerítő eszközök kerültek előtérbe. Kligman az 1983-as évet említi, mint végleges fordulópontot. Ekkor a rendszer látva az addigi népességpolitika kudarcát (a termékenység ismét a reprodukciós alá csökkent) az abortusztilalom szigorítására szánta el magát. A nyolcvanas évek végén a viszonylag magas termékenység fenntartásában a nyers hatalmi kényszernek volt döntő szerepe, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az a rendszer összeomlásával gyakorlatilag egyik évről a másikra mélyen a reproduciós szint alá süllyedt. [21]

A hatalmi kontroll mellett a másik döntő tényező a modern fogamzásgátlási technikák elérhetősége, hisz a van de Kaa féle elméletben az "önmegvalósító fogamzás", a termékenység kontrollja ezeken az eszközökön keresztül megvalósul meg. A romániai népesség reprodukciós higiénéjét azonban máig meghatározza, hogy a múlt rendszer a modern fogamzásgátlási technikák terjedését minden lehetséges eszközzel gátolta, ezzel lehetetlenné téve, vagy legalábbis megnehezítve az egyének és párok reprodukció, illetve saját privát szférájuk feletti kontrollját.

A modern fogamzásgátlási technikák hiányát mutatja a magas abortuszszám, amely az ötvenes évektől a legtöbb kelet-európai országban a születéskorlátozás (és nyilvánvalóan semmiképp nem az "önmegvalósító fogamzás") elsőszámú eszköze. [22] Romániában az abortuszok száma a kilencvenes években regionális szinten is kiugróan magas, ezt egyértelműen a reprodukciós higiéné elégtelenségének, a családtervezés alacsony színvonalának, közvetve pedig a múlt rendszer a fogamzásgátlási technikák terjedését gátoló politikájának köszönhetjük. [23]

A Statisztikai Hivatal már idézett kiadványából kiderül, hogy az alacsony termékenység ellenére a modern fogamzásgátlási eljárások az új évezred elején sem általánosan elterjedtek. Egy 2001-es felmérés szerint az 1996-2000 közötti a terhességek kétharmada nem tervezett, ezek döntő többsége pedig nem kívánt terhesség volt. A nem kívánt terhességek 90 százalékát művi úton megszakították. Elmondható, hogy bár az utóbbi években a terhesség-megszakítások száma csökkent az abortusz az utóbbi években is a fogamzásgátlás elterjedt eszköze maradt. Az egy élveszületésre jutó abortuszok száma az 1990-es 3,15-ös értékről 2001-re 1,15-re csökkent. [24] A 2001-es év adatai szerint egy romániai nőre élete során átlagosan 1,5 abortusz esik. Ez az érték magasabb vidéken, az alacsonyan képzett, valamint a roma etnikumú nők esetében. [25]   A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság adatai szerint az egy élveszületésre jutó abortuszok száma 1990-ben csak 1,7, viszont még 1999-ben is 1,27. [26] Ha elfogadjuk, hogy az abortuszok alacsony aránya a megelőzés egyéb formáinak elterjedtségével, akkor megállapíthatjuk, hogy Románia legnagyobb arányban magyarlakta megyéje 1989-ben jobban állt e tekintetben, mint az országos átlag, ám ez a különbség eltűnt, mi több megfordult. Bár a Hargita megyei adatokat nem tartjuk kiterjeszthetőnek a romániai magyarságra, mégis jelzésértékűnek ítéljük őket.

Az előbbiek alapján tehát nem lehetünk biztosak abban, hogy a termékenység csökkenése mögött a második demográfiai elmélet által meghatározott modernizációs folyamat, vagy a román modernizáció kisiklása áll. Számításba kell vennünk, hogy ’89 Romániában egyben népesedéspolitikai rendszerváltás is, ami viszont nem hozza magával egyik napról a másikra a népesség reprodukciós viselkedésének a nyugati mintákra való átállását.

Ha az individualizációs terminusokban gondolkodunk, Kelet Európa vonatkozásában mindenképpen érdemes különbséget tenni a "progresszív individualizáció" és "regresszív individualizáció" között. [27] Az első alatt gyakorlatilag a van de Kaa, illetve az individualizáció nyugati teoretikusai által leírtakat érthetjük.  A fiatalok egyéni életvezetési lehetőségei kiszélesednek, függetlenné válnak a családtól és más intézményektől, az oktatási rendszerben töltött idő növekszik. A termékenységcsökkenés a kiszélesedett életlehetőségekre adott válasz. A regresszív individualizáció ezzel szemben a kockázatok individualizálódását jelenti, a hagyományos intézmények (család stb.) és a szociális védőháló bomlásával. Itt a termékenység visszafogásával a fiatalok a társadalmi kockázatokat igyekeznek csökkenteni.  Románia vonatkozásában feltétlenül meg kell említenünk egy harmadik folyamatot: individualizációnak kell tekintenünk azt is, amikor az egyének a saját privátszférájuk és reprodukciójuk fölött el, vagy visszanyerik a kontrollt.

A termékenységcsökkenés okainak ilyen csoportosítása egyben szakítást jelent azokkal a beszédmódokkal, amelyek a születéskiesést, mint nemzeti sorskérdést, kollektív tragédiát kezelik. Az eddigieket végiggondolva elmondhatjuk, hogy bizonyos aspektusaiban tényleg negatív, bizonyos aspektusaiban viszont pozitív tendenciákkal állunk szemben. Mindenképpen negatív folyamat az a termékenységcsökkenés, amit az okoz, hogy a fiatal párok (vagy nők), bár szeretnének nem engedhetik meg maguknak a gyermekvállalást, mivel az így megnövekedett kockázatokkal egyedül maradnának. Társadalmi szempontból nem ennyire negatív - sokkal inkább magánügy - az a  születéskiesés, ami azért következik be, mert a fiatal párok (elsősorban a nők) a karrierszempontokat részesítik előnyben a gyermekvállalással szemben. Persze az kedvezőtlen, hogy e két szempont nehezen egyeztethető össze. Egyértelműen pozitív fejlemény viszont az a születéskiesés, ami azért következik be, mert az egyének ’89 után előbb törvényileg, majd technikailag is vissza vagy inkább megszerzik a saját privát-szférájuk, reproduktív magatartásuk felett a kontrollt.  

            A termékenység nemzetiség szerinti eltéréséveit tekintve tudtuk, hogy a magyarok esetében az országos áltag alatti értékkel számolhatunk. Vasile Gheţău az 1992-es népszámlálásból kiolvasható kohorsz-termékenységi adatok nemzetiség szerinti eltéréseit kivetítve számolta ki a TFR-ot az egyes nemzetiségek vonatkozásában. [28] Az általunk kézhez kapott adatok szintén a magyarok alacsonyabb termékenységéről tanúskodnak. [29]

Az általános termékenységi együttható [30] (GFR) 1992-ben 38,3, 2002-ben 31 ezrelék volt. A TRF értéke 1,33-ról 1,09-re csökkent. [31]

5. ábra. A TFR értéke 1992-ben és 2002-ben a magyarok népesség esetében 1992-ben és 2002-ben és a TFR értékét befolyásoló tényezők

Forrás: INS, nem népmozgalmi publikált adatok

Az erdélyi magyar népesség termékenysége jelentős regionális eltérést mutat, úgy 1992-ben, mint 2002-ben. A térkép alatt látható regressziós modellek tanúsága szerint a TFR megyék szerintii eltéréseit a magyar lakosság urbanizáltsága (városlakók aránya a magyarok között) és a magyar népesség megyén belüli aránya egyaránt befolyásolja. A városi népesség átlag alatti termékenysége országosan is jellemző tendencia, sajátos viszont az, hogy a TFR értéke függ a magyar lakosság számarányától. Ez véleményünk szerint azzal a sajátos asszimilációs hatással magyarázható, amelyről Szilágyi N. Sándor beszél, amikor különbséget tesz egy népesség biológiai, illetve etnikai reprodukciója között. Az erdélyi magyar népesség biológiai reprodukciójának mutatószámait a magyar nemzetiségű nők élveszülései alapján számolhatnánk. Ettől a magyarként regisztrált csecsemők száma eltérhet, és minden bizonnyal el is tér. [32] A két érték közötti különbség nyilvánvalóan ott magasabb, ahol a települések etnikai térszerkezete, illetve a házasságok [33] etnikai heterogenitása az asszimilációs folyamatok irányába hat.

            Bár a termékenység visszaesése látványos és minden megyében lejátszódó folyamat volt, ha az 1992-es (1,33) és 2002-es (1,09) értékeket összevetjük 18,4 százalékos csökkenést kapunk, ami nagyjából megfelel az országos átlagnak. Vagyis a magyarként regisztrált csecsemők számának az átlagosnál nagyobb arányú visszaesését nem magyarázhatjuk ezzel a tényezővel.

            A születésszámok országosnál nagyobb mértékű csökkenését a termékenykorú női korosztályok számának alakulása magyarázza:

5. táblázat. A termékeny korú női korosztályok lélekszáma 1992-ben és 2002-ben (Romániai magyar népesség)

Korcsoport

(I) 1992

(II) 2002

(III) 2002 "továbbszámított"

II-I

III-I

II-III

15-19

63273

45788

46886

-17485

-16387

-1098

20-24

67302

52352

59054

-14950

-8248

-6702

25-29

40776

52119

62980

11343

22204

-10861

30-34

49402

57778

66783

8376

17381

-9005

35-39

60516

36282

40257

-24234

-20259

-3975

40-44

55253

44636

48603

-10617

-6650

-3967

45-49

54437

55467

59027

1030

4590

-3560

összesen

390959

344422

383590

-46537

-7369

-39168

Forrás: (I), (II) oszlop - INS: nem publikált népszámlálási adatok

6. ábra. A termékeny korú nők magyar nemzetiségű nők száma: 1992, 2002

Forrás: INS nem publikált népszámlálási adatok

 

            A fenti táblázat, illetve ábra a termékeny korú magyar női korosztályok (illetve korévek) 1992-es számát hasonlítja össze a 2002-es állapottal. A táblázat harmadik oszlopa, illetve az ábra szaggatott vonala egy spekulatív számítás végeredményét jelöli: mi lett volna ha, az érintett női korosztályok lélekszámát 1992-2002 között nem befolyásolták volna migrációs és asszimilációs folyamatok, illetve a kor-specifikus halandóság megegyezett volna az országos értékekkel. Bár a következőkben látni fogjuk, hogy ez utóbbi feltétel sem teljesült maradéktalanul, mégis úgy véljük, hogy számításunk végeredménye és a 2002-es népszámlálási adatok közötti nagymértékű eltérést nem a halandóság különbözősége, hanem a másik két tényező, ezek közül is elsősorban a migráció okozta.

            Látható tehát, hogy a termékeny korú nők száma a két népszámlálás között 46537 fővel csökkent, és ennek összeggében elsőrendű oka nem a természetes népességmozgás (a számosabb és kevésbé számos generációk váltakozása, illetve a halandóság), hanem más a fogyásban szerepet játszó tényezők, elsősorban a migráció. Az is látható, hogy a természetes népmozgalommal nem magyarázható veszteség épp a nagy létszámú 1967-1977 között született generációk esetében a legmagasabb. E generáció fokozottabb migrációjában más okok mellett szerepet játszik az a demográfiai nyomás is, amelyet a ’67-es abortuszrendeletnek tulajdoníthatunk. Ezek a generációk az előzőeknél számosabbak, ugyanakkor az oktatási rendszer, illetve a munkaerőpiac nem bővült olyan mértékben, hogy a népesedéspolitika okán keletkezett többletet felszívta volna. Így sokan - érthető módon - ahelyett, hogy itthon gyereket vállaltak volna, kénytelenek voltak elvándorolni. 

A halálozások alakulása: korstruktúra, halandóság

            A magyar népesség vonatkozásában a népmozgalmi statisztika évente 20-24 ezer halálesettel számol. A halandósági arányszám, amellett, hogy nemzetközi viszonylatban igen kedvezőtlen, egyben jóval az országos átlag feletti. Ebben a tekintetben azt próbáltuk megválaszolni, hogy a kedvezőtlenebb nyers halálozási arányszám mögött vajon pusztán az országosnál kedvezőtlenebb korstruktúra áll, vagy szerepet játszik a halandóság nemzetiségek szerinti különbözősége is.

6. táblázat. A halálozások száma és a halálozási arányszámok nemzetiségenként 1992-2002

Halálozások száma

Halandósági arányszám

országos

román

magyar

cigány

országos

román

magyar

cigány

1992

263855

232361

24035

835

11,6

11,4

14,8

2,1

1993

263323

233541

23838

1125

11,6

11,5

14,8

2,7

1994

266101

237481

23092

1067

11,8

11,7

14,6

2,5

1995

271672

243103

23294

1111

12,1

12,1

14,9

2,5

1996

286158

257356

23557

1261

12,8

12,8

15,2

2,8

1997

279315

252218

22438

1224

12,5

12,7

14,7

2,6

1998

269166

244069

20980

1173

12,2

12,3

13,9

2,4

1999

265194

240232

20751

1199

12,0

12,2

14,0

2,4

2000

255820

231500

19878

1142

11,7

11,8

13,5

2,2

2001

259603

234854

20304

1120

11,9

12,0

14,0

2,1

2002

269666

243918

21029

1281

12,4

12,6

14,7

2,4

                Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

            Nemzetiségi bontásban a nyers halandóságról és a korstruktúráról vannak adataink. A korstruktúra tekintetében elmondható, hogy az elöregedési folyamatok a magyar népesség esetében előrehaladottabbak, mint más nemzetiségeknél. Románia népessége a múlt rendszer represszív népesedéspolitikájának betudhatóan 1992-ben a kelet-európai régióban fiatalnak számított, az átlagos életkor 35,6 év volt. A magyar népesség átlagos életkora már ekkor 37,3 év volt, ami nagyjából megegyezik a magyarországi népesség átlagos életkorával.

A két népszámlálás között a születésszámok radikális csökkenésének, illetve, az elsősorban a fiatal korosztályokat érintő, kivándorlásnak betudhatóan országos viszonylatban is erőteljesen beindult az elöregedés folyamata. Az átlagos életkor 37,3 évre emelkedett. Az elöregedési folyamat a magyarokat fokozottabban érintette, hisz mint láttuk a fiatal felnőtt népesség elvándorlása nagyobb mértékű volt, ez pedig egyben a születésszámok nagyobb mértékű visszaesését eredményezte. A magyar népesség átlagos életkora 2002-ben 39,7 év volt.

7. ábra. A nyers halandósági arányszám értéke Erdély megyéiben a magyar népesség esetében, 1992-ben és 2002-ben

                Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

            Ha megvizsgáljuk a magyar népesség nyers halandósági arányszámait jelentős megyék találunk megyék szerint. A nyers halálozási arányszám legmagasabb a régió nyugati megyéiben és legalacsonyabb a Székelyföldön. Ez is nyilvánvalóan összefügg ami nyilvánvalóan népesség korszerkezetével.

7. táblázat. A magyar népesség átlagéletkora és az időskorúak aránya Erdély régióiban.

Átlagos életkor

Az 55 éven felüliek aránya

1992

2002

1992

2002

Székelyföld

35.7

38.3

25.5%

22.6%

Partium

36.7

38.9

26.0%

23.7%

Észak-Erdély

39.2

41.8

31.2%

26.7%

Dél-Erdély

38.9

42.9

31.7%

25.8%

Bánság

41.4

44.1

33.7%

30.7%

Forrás: INS, nem publikált népszámlálási adatok

 Kérdésünk, hogy a nyers halandósági arányszám nemzetiségenkénti, illetve a magyar népesség vonatkozásában megyénkénti eltéréseit meg tudjuk-e magyarázni a korstruktúrában mutatkozó eltéréssel, vagy pedig e mellett a halandóság nemzetiség szerinti eltéréseivel is számolnunk kell. Erre a kérdésre az indirekt standardizálási eljárás segítségével fogunk válaszolni. Ennek segítségével ugyanis a magyarok halandóságát ki tudjuk az országos halandósági arányszámon keresztül fejezni, kiküszöbölve a korstruktúra "torzító" hatását. Az indirekt standardizálási eljárás arra ad választ, hogy mekkora lett volna a magyar népesség nyers halandósága a ténylegesen rá jellemző halandósági viszonyokkal (életesélyekkel) számolva, ha a korszerkezete megegyezett volna az országossal. Más szóval a standard halandóság az országos nyers halálozási arányszámhoz viszonyítva fejezi ki a magyarok halandóságát.

Az indirekt standardizálás képlete a következő:

 ms = D * 1/∑(mxs * Px) *∑(mxs * Pxs) * 1/∑Pxs , vagyis ms = D * 1/∑(mxs * Px) * ms,

ahol D - a ténylegesen bekövetkezett magyar halálesetek száma; ms - a magyar népesség, az országos halandóság alapján standardizált halandósági arányszáma (standardizált halandósági arányszám); mxs - az x korú népesség kor-, vagy korcsoport-specifikus halandósága országosan; Px - az x korú magyar nemzetiségű népesség; Px- az x korú országos népesség.

            A standardizálást 1992 és 2002 vonatkozásában végeztük el, ezekre az évekre rendelkezünk ugyanis megbízható korstruktúrára vonatkozó adatokkal. A számításokat tartalmazó táblázatok megtalálhatók a  mellékletben. Eredményeink a következők:

  • 1992-ben az országos halandósági arányszám m=11,6 ezrelékes értéke, és a magyar népesség m=14,8 ezrelékes halandósági arányszáma mellett a standard halandósági arányszám: ms=12,4.
  • 2002-ben az országos halandóság m=12,3 ezrelékes értéke, és a magyar népesség m=14,7 ezrelékes halandósági arányszáma mellett a standard halandósági arányszám: ms=12,2.

Elmondható tehát, hogy 1992-ben a magyarokra nézve kedvezőtlenebb nyers halandósági arányszám nem volt pusztán a korstruktúra eltérésével megmagyarázható, a magyarok halandósága a korstruktúra "torzító hatásának" kiküszöbölése után is jóval kedvezőtlenebb az országosnál. Az abszolút számok nyelvére lefordítva 1992-ben 1700 magyar halálesettel kevesebb lett volna, ha a magyarok népesség halandósága (életesélye) legalább az - amúgy is kedvezőtlen - országos szinttel azonos lett volna. Az is látható viszont, hogy 2002-re ez a különbség kiegyenlítődött, ami egyben azt is jelenti, hogy a magyar népesség halandósága a románokénál nagyobb mértékben javult az elmúlt évtizedben. A magyarság halandósága az országos szinthez és az 1992-es értékhez képest is jelentős mértékben javult. Ezt a halálozások abszolút számának csökkenése és a nyers halandósági arányszám jelentős elöregedési folyamatok melletti szinten maradása is jelzi. A javulást kifejezhetjük azzal is, ha a magyarok 2002-es halálozási arányszámait az 1992-es kor-specifikus halandósági arányszámokon keresztül standardizáljuk.  Ez esetben 10,8 ezrelékes értéket kapunk, ami az 1992-es 12,4-hez képest érzékelhető javulást jelent (lásd a 3. mellékletben). Ugyanezzel az eljárással, az 1992-es országos halandósághoz képest fejeztük ki az egyes megyék magyar lakosságának halandóságát 1992-ben és 2002-ben, így az adatok nem csak területi szinten, hanem a két időpont vonatkozásában is összevethetők. Ezt tüntettük fel az alábbi térképen:


8. ábra. Az 1992-es romániai halandóság szerint  standardizált halálozási arányszámok alakulása Erdély megyéiben (magyar népesség), 1992-ben és 2002-ben

                Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok.

Az térképen, a halandóság 1992-2002 közötti javulása mellett, megfigyelhető hogy a különbségek történelmi tartományok (Partium, Erdély, Bánság) szerinti tagolódása, ami 1992-ben jellemző volt, 2002-re megbomlik. A halandóság javulása a Bánságra, illetve a Székelyföldön kívüli belső-erdélyi területekre jellemző. A halandóság 2002-ben továbbra is a Partiumban (Szatmár és Bihar megyékben) a legkedvezőtlenebb.

A magyar nemzetiségűek országostól eltérő halandósága kapcsán érdemes leszögezni, hogy az területi különbségekkel magyarázható. A magyar népesség a tágan értelmezett Erdélyben koncentrálódik, ennek a régiónak a halandósága pedig (elsősorban a kedvezőbb bukaresti értékek miatt) magasabb volt az országos átlagnál. Ha az erdélyi románok és az erdélyi magyarok standardizált halálozási arányszámait vetjük össze nem találunk jelentős különbséget (lásd a mellékletben). Az életesélyek nemzetiség szerinti kiegyenlítődése is azzal magyarázható, hogy 2002-ben nem a történelmi régiók szerinti felosztás mérvadó e tekintetben.


A természetes népmozgalmi egyenleg szerepe a népességfogyásban  

8. táblázat. A születések és halálozások egyenlege 1992-2002 között

Románia

Erdély

összes

román

magyar

cigány

összes

román

magyar

cigány

1992

-3462

8446

-9198

1668

-5757

4104

-9290

1542

1993

-13329

-2184

-10917

2365

-10344

499

-10828

2121

1994

-19365

-10102

-9925

2970

-10735

-1729

-9874

2724

1995

-35032

-25459

-10781

3317

-15758

-6438

-10711

3083

1996

-54810

-44292

-11617

3224

-19339

-9200

-11468

3012

1997

-42424

-34198

-10354

3714

-16258

-8288

-10296

3493

1998

-31869

-26151

-8681

4019

-13342

-7744

-8627

3821

1999

-30594

-24481

-9005

3885

-13522

-7488

-8944

3716

2000

-21299

-16242

-8076

4439

-9767

-4621

-8045

4138

2001

-39235

-33231

-9016

4361

-14733

-8465

-9025

4001

2002

-59137

-51148

-10342

4018

-20214

-12122

-10329

3669

-350556

-259042

-107912

37980

-149769

-61492

-107437

35320

Forrás: INS, nem publikált népmozgalmi adatok

           

Miután a születések és halálozások alakulását áttekintettük, e két folyamat eredőjét, vagyis a romániai (erdélyi) magyar népesség - az előzetes becsléseknél nagyobb mértékű - természetes fogyását fogjuk tárgyalni. Az alábbi ábra az 1992-2002 közötti periódus magyarokra vonatkozó népmozgalmi adatait Románia népesedési kontextusában helyezi el. A Romániára vonatkozó arányszámok 1930-2002 között a statisztikai hivatal adatai, az 1930 előtti periódusra a számok Gheţău közléséből származnak. [34]

9. ábra. A születési és halálozási számok alakulása Romániában 1871-2002 és a romániai magyarok esetében 1992-2002 között

Forrás: Anuarul Demografic al României 2001; Gheţău, 1997; Varga 1998; Veres, 2004.

            Romániában, ha a háborús éveket nem számítjuk 1992 előtt a születések és halálozások egyenlege 1878 óta minden évben pozitív volt. Ez az ország jelenlegi területére egységesített adat. Erdély esetében a múlt században az utolsó év, amelyben a lakosság természetes népmozgalma negatív egyenleggel zárult 1874 volt.

Bár tényleges népességfogyás nem következett, be láttuk, hogy a termékenység (TFR) az 1960-as évek végén, illetve 1983 körül a bruttó reprodukciós szint alá süllyedt. A múlt rendszer agresszív népesedéspolitikája nélkül a népességfogyás már a hetvenes években bekövetkezett volna. Amennyiben pedig a hatvanas évek végén a rendszer a többi kelet-európai államhoz hasonlóan kidolgozta volna a maga népesedéspolitikai koncepcióját, de az mondjuk Magyarországhoz, vagy Csehországhoz hasonlóan inkább a pozitív ösztönzőkre, nem pedig a büntetőjogi eszközökre építi, akkor a nyolcvanas évek totális gazdasági csődje közepette a népességfogyás biztosan bekövetkezik. Országos szinten nem így történt. Az első év, amikor a népmozgalmi adatok természetes fogyást mutattak az 1992-es volt (Tényleges fogyás már előtte is volt, a kilencvenes évek eleji nagymértékű, leginkább a nemzetiségeket érintő elvándorlása miatt.) Nemzetiségek szerint felbontott adataink ettől az időponttól kezdve vannak, így nem tudhatjuk biztosan, hogy a természetes fogyás a magyarok esetében mikor kezdődött el. Röviden nézzük meg, hogy mit tudunk a természetes szaporodás nemzetiség szerinti eltéréseiről az 1992 előtti periódusban.

Erdély tekintetében csak a demográfiai átmenet egyes periódusaira vonatkozóan rendelkezünk nemzetiségi bontású adatokkal. A magyar statisztikai hivatal 1890-1893 között, illetve 1897-ben felekezeti, 1900-1918 között felekezeti és anyanyelv szerinti bontásban is közreadta a természetes népmozgalmi adatokat. [35]   A román statisztikai hivatal által gyűjtött adatok 1920-1930 között felekezeti, 1931-1939 között pedig felekezeti és nemzetiségi bontásban is hozzáférhetők. A második világháború után az 1967-es statisztikai évkönyv az egyetlen kivétel, amikor hivatalos statisztikai kiadványban nemzetiségi bontású népmozgalmi adat napvilágot látott. [36] Ezen kívül Varga E. Árpád Semlyén 1980-ban megjelent tanulmányát idézi, amelyben a szerző az 1966-1976 közötti periódusra közli a magyar népesség nyers születési arányszámait. [37] Az 1977-1992 közötti periódus születési arányszámaira, a már ismertetett módszer segítségével, az 1992-es népszámlálás koréves adatai alapján következtetünk. Veres Valér ezzel a módszerrel becsülte meg a születési arányszámokat. [38] Az elhalálozások tekintetében csak találgatni tudunk. A fenti ábrán az 1997-1992 közötti periódusra a születési arányszámokat szintén Verestől vettük át.

Bár ezeknek a történeti adatoknak az elemzése nem feltétlenül tanulmányunk feladata, Varga E. Árpád nevezett tanulmányaira támaszkodva nem árt összefoglalni a belőlük levonható tanulságokat, ez által kontextualizálva az 1992-2002 közötti periódusra vonatkozó elemzést. Szükséges azonban kiemelni, hogy amellett, hogy a születések és halálozások alapadatai csak időszakosan állnak rendelkezésünkre, egyáltalán nincsenek a természetes népmozgalomra vonatkozó finomabb mutatószámaink nemzetiségi bontásban. Ezek hiányában lehetetlen különbséget tenni az alapmutatókat befolyásoló tényezők között (pl. a születési arányszám esése kapcsán a korstruktúra torzulása, vagy a TFR csökkenése). Így az elemzés elkerülhetetlenül felületes marad.

A demográfiai átmenet kezdeti sajátossága Erdélyben, hogy a halandóság csökkenését azonnal, vagy nagyon rövid időn belül követte a termékenység visszaesése. Ez a vonás a magyar demográfiai átmenetnek is sajátja. [39] Az alábbi ábra ennek a periódusnak (1871-1917) a népmozgalmi adatait hasonlítja össze a Regát és Erdély vonatkozásban. Látható, hogy míg Erdélyben a születési arányszám visszaesése már a múlt században egyértelmű, addig a Regát esetében az első világháború előtt még nem beszélhetünk egyértelműen a születési arányszám mérsékelődéséről.

10. ábra. A születési és halálozási arányszám alakulása Erdélyben és a Regátban 1871-1917

Forrás: Gheţău, 1997.

- Bár Erdélyen belül a fő nemzetiségek (románok, magyarok, németek) vonatkozásában a demográfiai átmenet alapvonalaiban hasonló jellegzetességeket mutat, az egyes periódusokban a születések és halálozások különböző dinamikája a nemzetiségek közötti arányeltolódásokhoz nagymértékben hozzájárult.

- A halálozások és az élve-születések száma egyaránt a német nemzetiségűek esetében csökken leggyorsabban. A magyarok vonatkozásában, az 1901-1910 közötti periódusban, amelyre megbízható anyanyelv szerinti bontású adataink vannak, a halálozások aránya az erdélyi átlag alatti (24,9 szemben a 26,1 ezrelékkel) , míg a születéseké valamivel az átlag feletti (36,1 szemben a 35,5 ezrelékkel). Így a demográfiai átmenet kezdeti periódusában, elsősorban a kedvezőbb halálozási arányszámok következtében a magyarok természetes szaporodása a legmagasabb volt.

- A demográfiai átmenet következő szakaszában - a két világháború között - a halálozási arányszámok közötti különbség fokozatosan kiegyenlítődik. A halandóság az 1931-1939 közötti periódusban, amellett, hogy nemzetiség szerinti különbségek kisebbek, a magyarok esetében még mindig a régió átlaga alatti, a születési arányszám viszont szintén az országos érték alá csökkent. Ennek következtében a magyarok természetes szaporodása már az erdélyi átlag alá esett.

- A második világháborút követő periódusra vonatkozóan nincsenek nemzetiségi bontású népmozgalmi mutatóink, az országos adatokból azonban tudjuk, hogy az első demográfiai átmenet az 1960-as évek közepére befejeződni látszott. Országosan (és Erdély vonatkozásában is) a születések száma meredeken csökkent, a TFR pedig a bruttó reprodukcióhoz elégséges szint alá esett. Ezt a folyamatot "odázta el" a Ceuşescu éra restriktív népesedéspolitikája. Az 1967-es demográfiai évkönyv az abortusztilalmat megelőző 1966-os évre közöl nemzetiségi bontású népmozgalmi adatokat. Ekkor a magyarok esetében a születési arányszám 12,8 ezrelék volt, ami alacsonyabb a romániai (14,6), illetve az erdélyi (14,2) átlagnál. A halálozási arányszámok ekkora valószínűleg már meghaladták az országos átlagot.

- Az abortusztilalom Románia (és az erdélyi magyarság) népesedéstörténetében új fejezetet nyitott. Ugrásszerűen megemelve a termékenységet. A hatalmi beavatkozásnak a magyar nemzetiségűek esetében is meg volt a hatása. Az 1967-1992 közötti periódusra a születési arányszám vonatkozásában vannak adataink, illetve az 1992-es népszámlálás korstruktúrájából vissza tudjuk következtetni. A Semlyén által közölt adatok azt mutatják, hogy a születésszámok továbbra is az országos szint alatt maradtak. Nem tudjuk pontosan megbecsülni, hogy ez a termékeny korú női kontingens számával van összefüggésben, vagy a termékenységnövekedés volt kisebb mértékű a magyar nők esetében. Ez utóbbi azt jelentené, hogy körükben a nem abortuszra épülő születéskorlátozás elterjedtebb volt, illetve jobban kiépültek az illegális abortuszcsatornák. Mindenképpen a magyar népesség represszív népesedéspolitikához való gyorsabb és hatékonyabb alkalmazkodását mutatják viszont az 1992-es korstruktúrából visszakövetkeztetett adatok. A hetvenes évek közepétől a magyar és az országos születési arányszám között a különbség egyre inkább növekszik.

- 1989-re a ’92-es népszámlálási adatok alapján 21.400 magyar élve-születést valószínűsítettünk, ami 12,5-13,2 ezrelékes születési arányszámot jelent. A nyolcvanas évek végén a születések száma e körül az érték körül mozoghatott, míg a nyolcvanas évek közepén ennél kevesebb lehetett. Ha belegondolunk abba, hogy az életesélyek, a kilencvenes évek közepét nem számítva, Romániában a hatvanas évek óta ekkor voltak mélyponton, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a magyarok esetében halálozások száma a nyolcvanas évek elejétől-közepétől meghaladhatta a születésekét. Tehát míg országosan a kilencvenes évek előtt csak a termékenység csökkent két alkalommal a reprodukciós szint alá, a magyarok esetében valószínűleg már népességfogyás is bekövetkezett. Veres Valér az 1992-es népszámlálás koréves adatiból arra következtet, hogy az első év, amikor tényleges fogyással számolhatunk 1982 volt. Az első negatívtermészetes népmozgalmi egyenleggel zárult év tíz évvel korábbra datálható, mint országosan.

A 2002. évi népszámlálások közzététele után a romániai magyarok népesedésével foglalkozó tanulmányok, cikkek egyik központi kérdése volt, hogy az utóbbi tíz év több mint 193.000 fős népességfogyása mivel magyarázható. A témával társadalomtudományos szempontból foglalkozó diskurzusok tekintetében a Magyar Kisebbség 2002/4-es, a 2002. évi romániai népszámlálással foglalkozó száma többé-kevésbé reprezentatívnak tekinthető. Az itt megjelent írások, köztük vitaindító írásában Varga E. Árpád [40] három tényező, a természetes fogyás, a migráció és az asszimiláció egymáshoz való viszonyát igyekeztek meghatározni. A természetes népmozgalmi veszteségre vonatkozóan Varga E. Árpád és Veres Valér közölt számszerű becslést. Varga a most elemzett népmozgalmi adatokra utalt, amelyeket Gheţău hozott részlegesen nyilvánosságra. [41] Ezek alapján a regisztrált természetes fogyást 80.000 főre becsülte. Veres viszont a természetes népmozgalom vonatkozásában a Gheţău által közölt adatoktól eltérő értékeket adott meg, a természetes népességmozgás okozta veszteséget alacsonyabbra, 60.000 főre becsülve.

A valóságban (akarjuk mondani a természetes népmozgalmi adatok szerint, amelyek megbízhatóságának korlátait tárgyaltuk), mint azt láttuk a Veres által megadottnál jelentősen, de némileg a Varga által közölt értékeknél is magasabb a regisztrált természetes népmozgalmi veszteség: 1992-2002 között 107.912, a két népszámlálás közötti időszakra átszámolva pedig hozzávetőlegesen 100.000 fő. Ebben e tetemes negatív természetes népmozgalmi mérlegben természetesen szerepet játszottak a korábbi évek migrációs folyamatai, illetve a generációkon átívelő asszimilációs folyamatok is. Ettől azonban igaz, hogy születések és halálozások egyenlege kedvezőtlenebb, mint amire a kutatók előzetesen vártak. Ez egyben azt jelenti, hogy a kilencvenes évek migrációs folyamatai okozta népességveszteséget is hajlamosak voltunk felülbecsülni, egyértelműen ezt nevezve meg a népességvesztés elsőrendű okaként. Vannak arra utaló jelek, hogy a migráció intenzitása az utóbbi években nemzetiségi szempontból kiegyenlítettebbé vált. [42] A természetes népmozgalmi egyenleg tekintetében viszont nagymértékű nemzetiség szerinti eltéréseket tapasztalhatunk:

·        A nyers születési és halandósági arányszám, illetve a természetes szaporulat tekintetében alapvető hibának bizonyul, ha a magyarokra jellemző értékeket az általuk is lakott megyék, vagy Románián belüli régiók értékeiből kívánjuk kikövetkeztetni. Ezek a (nyers) mutatók úgy országosan, mint kisebb területi egységek szerint eltérést mutatnak.

·        A nemzetiség szerinti különbségek akkor sem tűnnek el teljesen, ha finomabb, a népesség kor szerinti összetételéből adódó "torzítást" kiküszöbölő mutatókkal dolgozunk (termékenységi mutatók, standardizált halandóság). Ezek a mutatók sem igazolják teljes mértékben azt az egyébként plauzibilis, és a demográfiai átmenet egyes szakaszaira igaz tézist, miszerint Erdélyben a demográfiai különbségek magyarázatában az etnikai változó elhanyagolható. Ez elemzésünk alapján a halandóságra részlegesen mondható el, míg a termékenységre egyáltalán nem. Természetesen lehet, hogy alacsonyabb aggregációs szinten, finomabb mutatókkal mindez kimutatható, de a rendelkezésünkre álló adatok inkább cáfolják, mintsem megerősítenék a tézist.

·        A magyarság "egyenlőtlen" csökkenését okozó tendenciák a termékenység és halandóság javulása esetén, pusztán a kedvezőtlen korstruktúra okán is fennmaradnának.    

Ez az eredmény (népesedés)politikai szempontból is jelentékeny, hisz amennyiben a fogyás oka elsősorban a migráció lenne, akkor a kedvezőtlen népesedési trendek az ország, vagy a magyarok által lakott régiók sikeres modernizációja (vagy modernizálása) által megfordíthatóak lennének. Ha azonban elsősorban a természetes népmozgalmat okolhatjuk, a helyzet kedvezőtlenebb.

A termékenységcsökkenéssel kapcsolatban megjegyeztük, hogy azt a román demográfusok elég egyöntetűen az ország modernizációs kudarcának a számlájára írják. Melegh Attila szerint ez egy a "civilizációs lejtőn" lejjebb álló, vagyis periferiális, fél-periferiális országokban jellemző demográfiai diskurzus. [43] "Nyugaton" úgy az első, mind a második demográfiai átmenet-elmélete a termékenységcsökkenést a modernizációval kapcsolja össze, ezzel szemben Kelet Európában nem ismeretlenek azok a diskurzusok, amelyek a sikeres modernizációval a termékenység növekedését asszociálják. Melegh Magyarország vonatkozásában a népi írók máig ható diskurzusát említi. De nyilvánvaló az analógia a Ceauşescu rezsim népesedési diskurzusaival is, amelyek a nemzet felemelkedését (modernizációját) összekötötték a termékenység növekedésével. Nem csoda hát, ha a romániai demográfusok a termékenységcsökkenés kapcsán önkéntelenül is a modernizáció kisiklását emlegetik.

  Bár Kelet-Európában a múlt rendszer bukásában, és egyes országokban az átmenet elhúzódásában megnyilvánuló modernizációs kudarcnak ténylegesen szerepe volt a termékenységcsökkenésben, az aligha várható, hogy egy sikeres modernizációs projekt, még ha a centrum-országokhoz való felzárkózást magával hozza is, automatikusan termékenységnövekedést eredményezzen. A halandóság csökkenése viszont ezzel minden kétséget kizáróan összefügg. A nyers halandósági arányszám jelentős mértékű csökkenése azonban még az életesélyek jelentős mértékű növekedése esetén sem várható, ugyanis a népesség rohamosan öregszik. Egy sikeres modernizációs projekt e tekintetben legfeljebb szinten tarthatja a jelenlegi állapotokat. Az viszont tény, modernizációs sikerek hiányában a jelenlegi, igen gyors mértékű természetes fogyás is nagymértékben fokozódhat.

Melléklet.

1. melléklet. Az egyes nemzetiségek standardizált halandósági arányszámainak kiszámítása 1992-ben.

 

Psx

a standardul választott országos népesség

Románok

 

P1x

Magyarok:

P2x

Cigányok:

P3x

msx

az országos korspecifikus halandóságok

ms* P1x

a románok várható halandó-
sága

msx * P2x

a magyarok várható halandó-
sága

msx * P3x

a cigányok várható halandó-
sága

0-4

1613419

1436323

93208

61907

0,003279932

4711

306

203

5-9

1653885

1481829

96791

52660

0,000409992

608

40

22

10-14

1914598

1715912

121119

51538

0,000307494

528

37

16

15-19

1916936

1713256

129898

46986

0,000614987

1054

80

29

20-24

2042068

1839578

136601

38638

0,000819983

1508

112

32

25-29

1255780

1127993

84082

24291

0,001127477

1272

95

27

30-34

1546138

1396926

100218

25810

0,001537468

2148

154

40

35-39

1713144

1541785

121300

24147

0,002664945

4109

323

64

40-44

1527519

1375318

109944

18773

0,004202413

5780

462

79

45-49

1173644

1034452

106636

12184

0,006662362

6892

710

81

50-54

1347530

1203796

105592

12314

0,01014729

12215

1071

125

55-59

1363062

1224323

100234

11539

0,01404221

17192

1408

162

60-64

1232053

1099183

97707

8913

0,019577096

21519

1913

174

65-69

1029195

918495

83559

5755

0,030954361

28431

2587

178

70-74

558656

488262

54203

2648

0,044689077

21820

2422

118

75-

919660

808591

83821

2941

0,128224853

103681

10748

377

22810035

20408542

1624959

401087

233467

22468

1728

D*

263855

232361

24035

835

Ms

11,6

11,5

12,4

5,6

* tényleges halálesetek

Forrás: INS 2001; INS, nem publikált adatok


  1. melléklet. A magyarok standardizált halandósági együtthatóinak kiszámítása 2002-ben

 

Psx

Magyarok: Px

 msx

msx * Px

0-4

1099808

61922

0,001631

101

5-9

1146378

63852

0,000435

28

10-14

1574326

88396

0,000544

48

15-19

1636337

93539

0,000652

61

20-24

1739882

107464

0,000761

82

25-29

1689597

108716

0,000978

106

30-34

1927939

118686

0,001522

181

35-39

1179500

74099

0,002609

193

40-44

1437690

88545

0,004349

385

45-49

1589733

108343

0,006632

718

50-54

1414953

98236

0,009349

918

55-59

1051616

91255

0,014241

1300

60-64

1143333

87063

0,020438

1779

65-69

1092192

76638

0,030005

2300

70-74

1062644

66859

0,047182

3155

75-

895026

86422

0,115236

9959

21680954

1420035

21314

D*

269666

21029

Ms

12,3

12,2

* tényleges halálesetek

Forrás: INS 2003; INS, nem publikált adatok

3. melléklet. A standardizált halálozási arányszámok 1992-ben és 2002-ben megyénként

1992

2002:
magyarok
(’92 szerint standar-
dizált)

2002:
magyarok
2002
(szerint standar-
dizált)

Összes

Románok

Magyarok

Cigányok

Fehér

11,8

11,8

11,9

14,23

10,3

10,9

Arad

13,3

13,6

13,0

2,9

11,7

12,3

Bihar

13,9

13,7

14,7

5,9

13,6

14,3

Beszterce-Naszód

11,2

11,3

12,0

5,5

10,4

11

Brassó

11,0

11,0

11,6

2,2

10,6

11,1

Krassó Szörény

13,3

13,8

10,9

6,6

7,5

7,8

Kolozs

11,9

11,8

12,0

11,4

10,2

10,8

Kovászna

11,6

11,3

11,6

28,2

11,1

11,7

Hargita

11,2

11,9

11,2

11,1

11,1

11,7

Hunyad

13,0

13,1

13,4

4,3

11,1

11,5

Máramaros

13,8

13,9

14,0

15,4

12

12,5

Maros

11,7

11,9

11,1

21,5

11,6

12,2

Szatmár

15,4

16,2

15,6

8,9

14,6

15,3

Szilágy

15,4

16,2

15,6

8,9

12,7

13,4

Szeben

11,5

11,7

11,9

3,9

10,5

11,0

Temes

12,7

12,7

13,6

15,4

10,5

10,9

Erdély összesen

10,8

12,2

Standard-
ként
használt népesség

Románia 1992. m=11,6

Románia 1992. m=11,6

Románia 2002. m=12,3

Forrás: INS 2003; INS, nem publikált adatok



[1] Jelen tanulmány a "Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében" elnevezésű vizsgálat fontosabb eredményeit kivonatolja. A vizsgálatot a Teleki László Intézet részéről Gyurgyík László koordinálta és a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatta. Magam, Horváth Istvánnal együtt a Romániára vonatkozó vizsgálat vezetője voltam. A vizsgálat során a migrációs potenciálra vonatkozó adatfelvételek mellett a természetes népmozgalmi adatok feldolgozását vállaltam.  A teljes vizsgálati anyag hamarosan kötet formájában jelenik meg.  

[2] Horváth István: Vándormozgalmi folyamatok az erdélyi magyarság körében. Kézirat: 2004.

[3] Szilágyi N. Sándor: Észrevételek a romániai magyar népesség fogyásáról, különös tekintettel az asszimilációra. Magyar Kisebbség 2002/4, 64-97.

[4] Varga E. Árpád: A romániai magyarság népességcsökkenésének okairól - Néhány demográfiai szempont a 2002. évi népszámlálás előzetes közleményeinek értékeléséhez. Magyar Kisebbség 2002/4, 3-17; Veres Valér: A romániai magyarok 2001. évi lélekszámáról. Magyar Kisebbség 2002/4, 97-109.

[5] Veres: i.m., 106.

[6] Varga E.: i.m., 15.

[7] Az 1989-1992 közötti periódusra vonatkozóan egy az 1992-es népszámlálás nemzetiségi bontású koréves adataira alapozó becslést végeztünk. Erről bővebben a vizsgálatunk eredményeit összefoglaló, megjelenés alatt álló kötetben.

[8] Gheţău, Vasile: O proiectare condiţionată a populaţiei României pe principale naţionalităţi (1992-2025) [Románia népességének feltételes előrebecslése a főbb nemzetiségek szerint (1992-2025)]. Revista de Cercetări Sociale 1996/1, 80.

[9] A január 1 és március 17 között születettek "elcsúszása" miatt nincs pontos megfelelés.

[10] A szórvány fogalma alatt egyszerűen olyan regionális egységet értünk, ahol a magyarok aránya alacsony.

[11] Horváth István szerint 1977-1992 között mintegy 115.000 magyar hagyta el az országot. Ezek döntő többsége 1987-1992 között vándorolt ki. (Horváth: i.m., 69).

[12] A tágan vett Erdély 16 megyéjét öt régióra osztottuk. Székelyföld: Hargita, Kovászna és Maros megyék. Partium: Bihar, Szatmár és Szilágy megyék. Észak Erdély: Kolozs, Beszterce-Naszód és Máramaros megyék. Dél-Erdély: Brassó, Fehér, Szeben és Hunyad megyék. Bánság vagy Bánát: Arad, Temes és Krassó-Szörény megyék.

[13] A TRF a kor-specifikus termékenységi arányszámok összege. Azt mutatja meg, hogy egy nő teljes termékeny életszakasza alatt hány gyermeket szülne átlagosan, ha az adott év termékenységi viszonyai állandósulnának.  

[14] Ahhoz, hogy egy népesség hosszú távon újratermelje önmagát a modern halandósági viszonyok mellett TFR 2,1-2,2-es értéke szükséges.

[15] UNICEF-ICDC: Social Monitor Social Monitor 2003. Statistical Anex. https://www.unicef-icdc.org/publications/ pdf/monitor03/monitor2003.pdf.

[16] Gheţău, Vasile: Evoluţia fertilităţii în România. De la transversal la longitudinal. [A termékenység alakulása Romániában. Tranzverzálistól a longitudinálisig]. Revista de Cercetări Sociale 1997/1, 3-86.

[17] Analize demografice. Situaţia demografică a României în anul 2000. [Demográfiai elemzések. Románia népesedési helyzete 2000-ben] INS: Bucureşti 2001, 16.

[18] Lásd. Gheţău, Vasile: Tranziţia şi impactul său demografic [Az átmenet és népesedési hatása]. Revista de Cercetări Sociale 1994/1 38-43; Trebici, Vladimir: Este necesară o politică demografică în România? [Szükség van Romániában népesdéspolitikára?]. Revista de Cercetări Sociale 1994/2, 47-59.

[19] van de Kaa, Dirk J.: Europe's Second Demographic Transition, Population Bulletin, vol. 42, no.1, 1987, 3-35.

[20] Horváth István: A 2002-es romániai népszámlálás előzetes eredményeinek ismertetése és elemzése. In. Gyurgyík László - Sebők László (szerk.) Népszámlálási körkép Közép-Európából 1989-2002. Teleki László Alapítvány: Budapest, 2003, 80-97.

[21] Kligman, Gail: Politica duplicităţii. Controlul reproducerii în România lui Ceauşescu [A duplicitás politikája. A reprodukció feletti kontroll Ceauşescu Romániájában]. Humanitas: Bucureşti, 2000, 100-128.

[22] Stloukal, Libor: A közép- és kelet-európai "abortusz-kultúra" megértése. Regio 2001/1, 140-162.

[23] Kligman: i.m., 224-259.

[24] Összehasonlításképpen az egy élveszületésre jutó abortuszok száma 2001-ben Magyarországon 0,74, Csehországban 0,50, Szlovákiában 0,45, Észtországban 1,11, Bulgáriában 0,75, Oroszországban 1,53, Ukrajnában 0,98 (UNICEF-ICDC, i.m.).

[25] INS: i.m., 19-21.

[26] Balla Árpád: Hargita megye demográfiai adatainak alakulása (1984-1999). www.communio.hu/meh/statiszt.htm.

[27] Wallace, Claire: Ifjúság, munka és oktatás a posztkommunista Európában: út az individualizáció felé? Korunk 1989/6, 5-12.

[28] Gheţău: i.m., 1996, 77-106.

[29] A Gheţău által megadott kor-specifikus termékenységi adatokkal számolva a születésszámoknak magasabbak kellett volna lenniük az általunk bemutatott népmozgalmi adatokban szereplő számoknál. Gheţău vagy felülbecsülte a magyar nők termékenységét, vagy az általa és az általunk használt adatok különneműségéből adódik a különbség.  A mi adataink a magyarként regisztrált csecsemők számára vonatkoznak, míg Gheţău a termékenységi adatai a magyar nemzetiségű nők élveszüléseiből számíthatók. A két számadat között nem teljes az átfedés. A magyar nemzetiségű nők által szült gyermekek egy részét ugyanis a szülők nem magyarként regisztráltatják. E jelenség vizsgálatának fogalmi kereteiről lásd Szilágyi N.: i.m.

[30] A GFR az ezer termékenykorú nőre jutó élveszületések számát mutatja meg.

[31] A TFR értékét kor-specifikus termékenységi együtthatók hiányában csak becsülni tudtuk, a TFR = 35×GFR képlet alapján.

[32] Szilágyi N. Sándor azt mondaná, hogy a magyarként regisztrált csecsemők száma alapján még nem kalkulálhatjuk ki az etnikai reprodukció mutatószámait, hisz az, hogy valakit a szülei "magyarnak szánnak" még nem elégséges feltétele a sikeres etnikai szocializációnak. Magyarán az etnikai reprodukció csökkenése folytán bekövetkező (asszimilációs) veszteség szerinte nagyobb, mint a magyar nők által szült és a magyarként regisztrált csecsemők száma közötti különbség.

[33] A házasságokhoz nyugodtan hozzátehetjük a párkapcsolatokat is, hisz ma már Romániában a gyermekek több mint Ľ-e házasságon kívül születik (lásd: Anuarul Demografic al României 2001 [Románia Demográfiai Évkönyve 2001]. INS: Bucureşti, 2002)

[34] Gheţău: i.m.,1997.

[35] Varga E. Árpád: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Püski: Budapest, 1998, 121.

[36] U.o.: 167-179.

[37] U.o.: 242.

[38] Lásd Veres e lapszámban megjelenő tanulmányát.

[39] Hablicsek László: Az első és a második demográfiai átmenet Magyarországon és Közép-Európában. KSH Népesedéskutató Intézetének Kutatási Jelentései 1995/1.

[40] Varga: i.m., 2004.

[41] Gheţău, Vasile: De ce scade populaţia maghiară în România? [Miért csökken a magyar népesség Romániában?] Adevărul. 22 septembrie 1993, 3; Gheţău, Vasile: Costul în oameni al tranziţiei. [Az átmenet ember-ára]Adevărul. 7 februarie 1996, 3; Gheţău, Vasile: Preţul veşnici tranziţii: 7 ani de declin demografic. [Az állandó átmenet ára: hét év demográfiai hullámvölgy] Adevărul. 25 martie 1997, 3.

[42] Lásd Sandu Dumitru: Migraţia transnaţională a românilor din perspectiva unui recensământ comunitar [A románok nemzetközi migrációja egy közösségi népszámlálás szemszögéből]. Sociologia Românească 2000/2-3, 5-50; Horváth István: A romániai magyar kisebbség Magyarország fele irányuló mozgása. Korunk 2002/2, 23-31; Csata Zsombor - Kiss Tamás: Migrációs potenciál Erdélyben. Erdélyi Társadalom 2003/2 , 7-39.

[43] Melegh Attila: A globális népesedéspolitikai diskurzusok alakulása a XX. Században In. Cseh-Szombathy László - Tóth Pál Péter (szerk): Népesedés és népesedéspolitika. Századvég: Budapest, 2002, 452-482.